Veszélyforrás, amire egyetlen anya sem gondol

A balesetmegelőzésről szólva sok mindenre gondolunk – és még több mindenre nem. A gyártók számtalan kütyüt kínálnak a gyermekbalesetek megelőzésére, kezdve az asztalok sarokvédőjétől a gyermekbiztos vegyszeres flakonokig. A veszély azonban sokszor onnan érkezik, amire nem is gondolnánk. Nagy veszélyt jelentenek például a női táskák. Belegondoltál például, hogy míg – a gyártók figyelmeztetésének is engedelmeskedve ügyelsz arra, hogy apró kinderfigurák vagy csavarok ne kerülhessenek a gyerek kezébe − máskor lazán hagyod a táskádban szabadon turkálni az unatkozó apróságot úgy, hogy percekig nem is nézel felé? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Azt szokták mondani, hogy egy női táskában m

6 + 6 betegség a filmvásznon - kvíz

Sokféle betegségről írtam már az  Anyavilágon. A témáról azonban nemcsak szikár tények alapján lehet beszélni - még ha az Anyavilág mottója is, hogy szakmailag hiteles információkat is át lehet adni közérthetően, érdekesen, sőt szerethetően. Se szeri, se száma azoknak a filmeknek és szépirodalmi alkotásoknak, melyek egy-egy kedves vagy éppen korántsem kedves figura életén, sorsán keresztül mutatnak be egy betegséget. Most egy ilyen kvízt hoztam. Teszteld magad, hány filmet ismersz közülük! Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik

A tavaszi fáradtságról – jegyzetek egy sajtóközleményhez

Kaptam egy sajtóközleményt a gyerekek tavaszi fáradtságáról. Nem különleges esemény, sűrűn landol ilyesmi a postaládámban. Maga a közlemény sem egy nagy durranás, de arra gondoltam, hogy a közleményben szereplő tanácsokhoz hozzákapcsolom az Anyavilág témába vágó korábbi posztjait. A sajtóközlemény nem találta fel ugyan a spanyolviaszt, de nem árt az evidenciákat is átismételni néha. Az Anyavilág korábbi posztjaira mutató linkek pedig újabb szempontokkal gazdagítják a témát: mit tegyünk magunk és gyerekeink tavaszi fáradtsága ellen? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Az influenza mellett a téli időszak végére jellemzően a vitaminhiány is megterheli a gyerekek szervezetét, de kis odafig

Kell-e tanulni a melegekről az általános iskolában?

Lassan egy valóságos szappanopera van kibontakozóban egy angliai nagyváros általános iskoláiban azzal kapcsolatban, hogy az általános iskolában tananyag kell-e, hogy legyen az eltérő nemi identitás, a melegek, illetve a bizonytalan nemi identitásúak megítélése. A jelenlegi helyzet szerint az iskolák engedni látszanak a kérdésben. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Tegnap közzétettem egy szavazást, mit gondoltok arról, hogy már az általános iskolában legyen kötelező tananyag a nemi másság, a melegek és az LGBT személyek témája. Nos, itt az eredmény a jelen állás szerint. A válaszolók kétharmada szerint egyáltalán ne legyen szó erről az általános iskolában, ne szóljon bele a suli, ki mi

Újraélesztés? – egy hároméves is képes rá, és te? (videóval)

Egy amerikai apa hároméves kislányát tanította meg a szakszerű újraélesztés fogásaira. És mivel egyáltalán nem mindegy, milyen ütemben végezzük a mellkasi nyomásokat, egy gyermekdalocska szolgált a helyes ütem megtalálására. Az erről készült videó vírusként futott körbe a neten. És te tudod, mit kell tenni, ha melletted összeesik valaki? Netán a saját gyereked? A poszt végén hozok néhány hasznos linket. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! A lenti videót egyszer már megosztottam az Anyás-Apás Facebook-oldalán, de a történet annyira tanulságos (és nem utolsósorban kedves is), hogy azt gondoltam, posztként is az Anyás-Apáson a helye. Chris Pietroforte egy kaliforniai apa, aki saját vállal

Tolnád Londontól Barcelonáig a babakocsit?

Egy most megjelent felmérés szerint egy átlagos szülő évente körülbelül 1000-1200 kilométert gyalogol babakocsit tolva. Ez annyi, mintha Londonból Barcelonába tolná a gyereket. Az adat a Channel Mum nevű website felméréséből származik, melyben 1000 anyát és apát kérdeztek meg arról, milyen gyakran használják a babakocsit és mekkora távokat tesznek meg így. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! A válaszok alapján úgy tűnik, hogy egy átlagos brit szülő hetente nyolc alkalommal ülteti babakocsiba a gyerekét és egy-egy alkalommal körülbelül 2,5-3 kilométert gyalogol. Az is kiderült, hogy különbség van az anyák és az apák között: az anyák gyakrabban mennek sétálni a gyerekkel, míg az apák rit

Az olaszok is bekeményítenek az oltásellenes szülőkkel szemben

Mostantól az olaszok is úgy döntöttek, hogy azok a hat év alatti gyerekek, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat, nem engedhetők gyerekközösségbe. Az új törvény szerint a szülők akár 500 eurós büntetéssel is sújthatók ilyen esetekben. Korábban már írtam arról, hogy a közismerten liberálisnak tekintett, az egyéni döntéseket híresen nagy tiszteletben tartó hollandok a közelmúltban törvényt hoztak, miszerint megtagadható a gyerekközösségbe való belépés azoktól a gyerekektől, akik nem kapták meg a szükséges védőoltásokat. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Most hasonló döntést hoztak az olaszok is. A tiltás egyelőre a hat év alatti gyerekekre vonatkozik. Az ennél idősebb, nem oltot

Orsócsont, borsócsont és társai - hol találhatók a testünkben?

A múltkor már hoztam egy kvízt, nagyon szerettétek. Most itt a következő játékos kérdéssor, amivel egy kis csontvadászatra hívok mindenkit. Melyik csontunk hol található? Tizenöt kérdés, tizenöt válasz. Hányat sikerült eltalálni? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Az emberi testet egészen pontosan 206 darab csont alkotja. Kevesen tudják, hogy ezek körülbelül bele a végtagokban található, leginkább azért, mert a csuklót és a bokát apró kis csontok bonyolult rendszere építi fel. Van egy csomó olyan csontunk, melyet valamilyen használati tárgyunkról vagy más olyan egyébről neveztek el, melyeknek a mindennapi életben nem sok közük van az emberi testhez. Néhányuk esetében az elnevezést az

Műtétet akarok a kövér gyerekemnek!

A gyermekkori elhízásról már nagyon sokszor írtam itt az Anyavilágon. A téma jelentőségét az adja, hogy a túlsúlyos és elhízott gyerekek száma világszerte folyamatosan emelkedik, annyira, hogy manapság a gyermekkori elhízást szinte már járványszerűnek tartják. Ezért gondoltam érdekesnek elhozni egy brit anya történetét, aki most azért könyörög az orvosoknak, hogy végezzék el 13 éves kisfián a gyomorszűkítő műtétet. Ami egyébkén nem egy kis műtét. A kisfiú egyébként nem is annyira kicsi, hiszen testsúlya már most, 13 éves korában meghaladja a 80 kilót, ami több mint kétszerese az ebben az életkorban elfogadható átlagértéknek. Azt nem lehet mondani, hogy a gyerek a levegőtől és a víztől hízott

Csecsemő nem való a parlamenti ülésterembe

Legalábbis így véli egy szélsőjobboldali parlamenti képviselő, bizonyos Pia Kjaersgaard, aki a minap a dán parlamentben szólt be egy képviselőtársának, Mette Abildgaardnak. Utóbbi ugyanis a munkahelyére is bevitte a gyerekét. A munkahely pedig ez esetben egy parlamenti ülésterem. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! A dán parlamenti képviselő arról számolt be a Facebookon a követőinek, hogy szélsőjobboldali képviselőtársa arra utasította, hogy távolítsa el kislányát a parlamenti ülésteremből. Kjaersgaard szerint ott csak képviselők tartózkodhatnak, kiskorúak nem. A  beszólás különösen nagy meglepetést és felháborodást keltett Dániában, melyet gyakran a női jogok úttörőjeként emlegetnek.

Hasmenés és fogamzásgátlás? Összeegyeztethető?

A minap kaptam egy kérdést azzal kapcsolatban, mi a teendő akkor, ha fogamzásgátló tabletta szedése mellett hasmenés jelentkezik. Úgy gondoltam, hogy utánanézek a kérdésnek. Lássuk, mire jutottam. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Elöljáróban annyit kell tudni, hogy ha valaki fogamzásgátló tablettát szed, akkor minden hasmenéses epizód némileg fokozhatja annak veszélyét, hogy nem kívánt terhesség következik be .Nem mindegy természetesen, hogy egyszeri hasmenésről, rendszeresen jelentkező időszakos hasmenésről vagy idült, hosszabb ideig fennálló hasmenésről van-e szó. Miért befolyásolja a hasmenés a fogamzásgátló hatását? Ehhez mindenek előtt néhány szót kell szólni arról, milyen hatá

Amikor gyerek szül gyereket – generációkon átívelő ártalmak

Nemrégiben az a hír borzolta a kedélyeket, hogy egy óvodás korú kislány gyermeket szült. Ezek nyilván extrém kirívó esetek, de az a jelenség, amikor az anya még szinte maga is gyerek a szülés időpontjában, még akkor is számos etikai, morális, egészségi és társadalmi kérdést vet fel, ha az anya nem ennyire fiatal, de még bőven tinédzserkorú. Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint még a tinikorú anyák unokái is rosszabb helyzetből indulnak, azaz a tizenéves terhesség káros hatásai generációkon is átívelnek. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Nem szoktam katasztrófaturistaként átböngészni az ilyen híreket, ezért csak a cikkek címe alapján jutott el hozzám az az infó, miszerint pár hóna

Szabad-e rockkoncertre vinni a magzatot?

Lehet-e beszélgetni a magzattal? És válaszol-e valamilyen módon? Milyen zenét szeret? Egyáltalán: mit és mikortól hall a baba az anyaméhből? Nehéz kérdések ezek, melyekre talán senki nem tudja a biztos választ. Azok az anyák, akik beszálnek a még meg sem született babájukhoz vagy zenét hallgatnak vele közösen, mindenesetre igennel válaszolnak a kérdésre – bármit is mond erről a tudomány. De valójában mit hall a magzat az anyaméhben? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Mielőtt egyáltalán belekezdenénk a téma taglalásába, hoztam egy rövid kis kvízt. Próbáld ki magad: mennyit tudsz a témáról? Ha nem megy kapásból, ne bánd. Nem könnyű kérdések, én sem ráznám ki a kisujjamból. De most görge

Babamentő inkubátorokat a valóságshow-kba!

Pár héten belül a második újszülöttet ölte meg saját szülőanyja. Az újszülöttgyilkosságoknak sokféle oka lehet, és ennek csak egyike a gyakran hivatkozott átmeneti kóros elmeállapot, ami a szülés után állítólag fellép ilyen esetekben. A babamentő inkubátorok megoldást jelenthetnek, de jelentős akadályozó tényező és a félelem és az információhiány. Hát miért ne adhatnánk legalább valami értelmet a valóságshow-knak, némi társadalmi felelősségvállalásra buzdítva VVAkárkit és VVSenkit is? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Friss hír, hogy újabb újszülött baba halt meg szülőanyja keze által. Az utóbbi esetben az anya a sufniban hozta a világra a babát, majd a nyomozás jelenlegi adatai szer

Mennyit tudsz a mellrák és a nőgyógyászati rákok szűréséről?

Talán az életünk egyetlen területén sem él annyit tévhit és félinformáció, mint éppen saját testünkkel kapcsolatban. Pedig ezen belül is van egy olyan terület, ahol akár életet menthet, ha megalapozott, hiteles információk alapján tájékozódsz. Ez pedig a rákszűrés. Felkészültél? Kezdhetjük? Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Csak a 10 pontos eredménnyel lehetsz elégedett, hiszen rólad, az egészségedről és az életedről van szó. Könnyen lehet, hogy még mindig maradtak kérdéseid. Tedd fel bátran kommentben, örömmel válaszolok rájuk! Fotók: Adobe Stock, Getty Images Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró Ne feledd, hogy az oldalon

Bilire szoktatás – a világ körül

Ahány ház, annyi szokás – hogy ezzel az elcsépelt szólással kezdjem. És nincs ez másként a bilire szoktatással, azaz a szobatisztaságra neveléssel sem. Tudtad például, hogy minél közelebb él egy család az Egyenlítőhöz, annál korábban szobatisztává válik a gyereke? Összegyűjtöttem néhány szokást, hogyan csinálják máshol a szülők. Mert előbb-utóbb mindenhol szobatisztává válnak a gyerekek. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Azt mindenki tudja a saját ismeretségi köréből, hogy a gyerekek nem ugyanakkor lesznek szobatiszták, ki már kétévesen, ki négyévesen sem. Abban pedig még nagyobb különbségek vannak, hogy az egyes kultúrákban miként tekintenek erre a fejlődési mérföldkőre, illetve mil

Műmellekkel szoptathatnak a férfiak is

Egy elektronikai kiállításon olyan, női mellet utánzó akármit mutattak be, melynek segítségével az apák is szoptathatják babájukat, ezzel a bőrkontaktus élményét is nyújtva nekik. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az ötlet. Látogatócsalogatónak mindenképpen kiváló. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Pár napja osztottam meg az Anyavilág Facebook-oldalán egy apa megoldását arra, hogyan adja úgy a tápszert kislányának, hogy az a szoptatás illúzióját keltse. Az ollóval kivágott póló alá rejtett cumisüveg kispályás dilettáns próbálkozásnak tűnik most, hogy profi megoldást is láttam a problémára. A Dentsu nevű japán cég mutatta be azt a berendezést, melynek segítségével férfiak i

A testvérek is szívesen piszkálják egymást

Bár a bullying jelensége – azaz egymás zaklatása, kicsúfolása, kiközösítése, valótlanságok terjesztése – leginkább a gyerekközösségekben, azon belül is az iskolában felbukkanó probléma, de jelen van a családokban, a testvérek között is. Úgy tűnik, hogy a probléma inkább a sokgyerekes családokban létezik, de nem mentesek tőle a két- vagy háromgyerekes családok sem. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Egy most megjelent felmérés szerint azok a gyerekek esnek leginkább áldozatul a családon belüli kortárszaklatásnak, akiknek egynél több fiú- vagy lánytestvérük van, és elsősorban az elsőszülött gyerek vagy az idősebb fiútestvérek bántják a kisebb testvéreket valamilyen módon – számoltak be

Gyártsunk gyereket mindenkinek?

Egy ciprusi kórházban ikerlányok születtek. Ez önmagában nem lenne hír, az viszont szenzáció, hogy az apa és az anya egy személyben egy 47 éves HIV-pozitív, egyedülálló férfi. Úgy tűnik, hogy az orvostudomány manapság már csodákra képes. Más kérdés, hogy jó-e ez az irány. Hogy rögtön színt valljak a kérdésben, szerintem nem – még ha ezzel nem is vagyok „korszerű” manapság. Anyaként és orvosként is abszolút gyerek- és családpárti vagyok, de szerintem az alábbi történet nem más, mint önző visszaélés azzal, hogy a modern orvostudomány manapság csodákra képes, lassan férfiak szülnek gyereket. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Egy HIV-pozitív férfinak egészséges ikerlányai születtek. A do

Ha ezt iszod, megüt a guta!

Egy most megjelent vizsgálat szerint a különböző mesterséges édesítőszerekkel ízesített üdítőitalok fokozzák annak esélyét, hogy a változókoron átesett nőknél szív- és érrendszeri betegség, többek között gutaütés alakul ki. A megfigyelés jelentőségét az adja, hogy ily módon az üdítőitalok a szívbetegségek révén fokozott halálozáshoz vezethetnek. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Korábban már írtam a különböző üdítő italok egészségre gyakorolt hatásáról. Ezen belül is például szó volt arról, hogy az energiaitalok gyerekek számára károsak. Sőt több országban olyan szabályozást fontolgatnak, hogy az energiaitalokat − a szeszes italokhoz hasonlóan − ne vásárolhassák meg fiatalkorúak. Mos

© 2019 Anyás-Apás